Bevezetés
Jogászok számára alapvető ismeret, hogy a kötelmi jog diszpozitív, vagyis a felek egyező akarattal eltérhetnek a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6. könyvében foglalt szabályoktól, azonban ez a megfogalmazás ebben a formában mégsem teljesen helytálló.
A Ptk. 6:1. § (3) bekezdése szerint: „A kötelmeknek a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó közös szabályaitól a felek egyező akarattal eltérhetnek, ha e törvény az eltérést nem tiltja.” Látható tehát, hogy az eltérés csak a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó szabályoktól engedi az eltérést és azok tekintetében is csak abban az esetben, ha a Ptk. nem tiltja meg azt. Ilyen tiltó rendelkezésre találunk példát a deliktuális felelősség körében, a Ptk. 6:526. § alapján ugyanis: „a szándékosan okozott, továbbá az emberi életet, testi épséget vagy egészséget megkárosító károkozásért való felelősséget korlátozó vagy kizáró szerződési kikötés semmis.”
Összességében tehát önmagában helytelen az a megállapítás, hogy a kötelmi jog diszpozitív, rendelkezéseitől eltérni ugyanis csak a fenti két feltétel együttes érvényesülése esetén lehetséges.
Az elévülést megszakító jogi tények
Az elévülés megszakítása vonatkozásában fontos körülmény, hogy a régi Ptk. (1959. évi IV. tv.) a kötelezett teljesítésre vonatkozó írásbeli felszólítást még az elévülés megszakító aktusnak ismerte el, azonban ez a Ptk. kodifikációja során – jogalkotói szempontból tudatosan – kikerült az új kódex rendelkezései alól. A Ptk. kommentárja szerint: „Kimaradt az okok közül a kötelezett írásbeli felszólítása, ugyanis a sikertelen felszólítást követően a megfelelő és elvárható jogosulti magatartás nem az újabb és újabb felszólítás, s ezzel a követelés kikényszeríthetőségének végtelen ideig való fenntartása, hanem a követelés bírósági eljárásban történő érvényesítése.”
A diszpozitivitás kérdéskörét érintően merült fel a gyakorlatban azon elméleti kérdés, hogy vajon a felek a szerződésükben bővíthetik-e az elévülést megszakító jogi tényeket. Jogelméleti szinten pedig mindez azt a kérdést veti fel, hogy vajon a Ptk. elévülést megszakító tényállásai a felek jogai és kötelezettségei közé tartoznak-e vagy sem. Ebben az elméleti kérdésben foglalt egyértelmű állást a Kúria BH 2025.9.211. számú döntésében, amely a joggyakorlat szempontjából kiemelt jelentőséggel bír.
A tényállás, elsőfokú- és másodfokú ítélet
Alperes 2016. október 24. napján villamosenergia-szolgáltatási szerződést kötött felperesi jogelőddel, amely szerződésben a felek megállapodtak, hogy bármely fél által igazolhatóan megküldött fizetési felszólítás megszakítja az elévülést. Az alperesnek 2018. július 4. és 2019. szeptember 2. között 1.291.876 forint áramdíj tartozása keletkezett, melynek fizetési határideje 2019. szeptember 24. napja volt. Felperesi jogelőd 2021. június 14-én írásban szólította fel az alperest a tartozás rendezésére, de a felszólítás „nem kereste" jelzéssel érkezett vissza. A felperesi jogelőd 2021. október 6. napján engedményezte a 1.029.510 forint követelését a felperesre, aki 2021. december 3. napján tájékoztatta az alperest az engedményezésről és felszólította őt a tartozás rendezésére, de ez a küldemény „elköltözött" jelzéssel jött vissza.
Felperes 2023. szeptember 1. napján fizetési meghagyást terjesztett elő alperessel szemben, az eljárás pedig alperesi ellentmondás révén perré alakult. A keresetlevélben felperes a Ptk. 6:256. § (1) bekezdése alapján 1.029.510 forint, illetve ezen összeg után 2021. november 9. napjától esedékes késedelmi kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Alperes írásbeli ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy a követelés elévült.
Az ügyben elsőfokon eljárt Győri Járásbíróság a felperes keresetének helyt adott, melyet aztán a másodfokon eljárt Győri Ítélőtábla helyben hagyott. Az Ítélőtábla hangsúlyozta, hogy a felek kötelmek közös szabályainak diszpozitív természetéből adódóan, a Ptk. 6:1. § (3) bekezdése, valamint a 6:59. § (2) bekezdés alapján szabadon bővíthetik az elévülés megszakításának okait, mivel erre vonatkozó kifejezett tiltást nem tartalmaz a Ptk., így a szerződés értelmében az elévülést megszakította a fizetési felszólítás.
A felülvizsgálati eljárás és a Kúria ítélete
A tárgyi ügyben a jogerős ítélet ellen alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, illetve egyúttal – a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 408. § (2) bekezdésére tekintettel, illetve ez alapján a Pp. 409. § (2) bekezdés b) pontja alapján – felülvizsgálati eljárás engedélyezése iránti kérelmet. Tekintettel arra, hogy a Ptk. elévülés megszakítására vonatkozó rendelkezései diszpozitivitásának jogkérdését a Kúria különleges súlyúnak és társadalmi jelentőségűnek nyilvánította, a felülvizsgálati eljárás lefolytatását engedélyezte.
A Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, az alperes alapos elévülés kifogására tekintettel pedig az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, mely révén a keresetet elutasította. Így tehát, mivel a perbeli követelés 2019. szeptember 24. napján vált esedékessé, és a fizetési meghagyás iránti kérelem 2023. szeptember 1-jén került előterjesztésre, a – villamos-energia közszolgáltatásra meghatározott speciális – 3 éves elévülési időre figyelemmel a követelés a Ptk. 6:23. § (1) bekezdése alapján elévült.
A Kúria álláspontja szerint, mind az elsőfokú- mind a másodfokú bíróság jogsértést követett el, amikor a Ptk. 6:25. § (1) bekezdését eltérést engedő szabályként értelmezték és erre tekintettel megállapították, hogy a Ptk. elévülésre vonatkozó rendelkezéseit a felek szerződéses úton bővíthetik. Ugyan a Kúria egyetértett a másodfokú bíróság kiindulópontjával, miszerint Ptk. 6:1. § (3) bekezdése alapján megengedett a kötelmeknek a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó közös szabályaitól egyező akarattal való eltérés, ha e törvény az eltérést nem tiltja, ugyanakkor hangsúlyozandó továbbra is, hogy az eltérés csak a felek jogaira és kötelezettségeire vonatkozó szabályoktól engedi az eltérést, a contrario – értelemszerűen – egy adott jogintézmény lényegét adó ismérveit tartalmazó kötelmi jogi rendelkezéstől való eltérést a Ptk. nem engedi.
A Kúria szerint „Fontos felhívni ugyanakkor a figyelmet arra, hogy az elévülés szabályai kilépnek a felek jogait és kötelezettségeit szabályozó relatív természetű kötelmi szabályok terrénumából, az elévülés az alanyi jog érvényesíthetőségét zárja ki, ezzel félre nem tehető törvényi parancsként érvényesül a bíróság számára a polgári eljárásokban. Az elévülés szabályai elvi jelentőségű és többnyire érinthetetlen jogtételek, amelyektől a felek által történő eltérés nem ismerhető el érvényesnek. Az elévülés szabályai nem a felek kötelmi természetű jogait és kötelezettségeit határozzák meg, hanem az adott jogintézmény törvényi tartalmát, az ettől való bármilyen eltérés a polgári jog rendszeréből való kilépéshez vezetne. Az a logika, amely az elévülési idő eltérő meghatározhatóságából indul ki, hibás okfejtés, figyelemmel arra, hogy ez a lehetőség éppen azért adott, mert a törvény kifejezetten megengedi a feleknek, hogy a kógens szabályoktól eltérően rendelkezzenek [Vö. 6:22. § (3)]. Nem helytálló az a következtetés sem, hogy a 6:22. § (4) bekezdéséből következően az elévülés szabályai diszpozitívak; ez a szabály ugyanis csupán annyit jelent, hogy az elévülési idő eltérő meghatározása - törvényi engedély alapján - ugyan megengedett, de ez nem vezethet el az elévülés kizárásához.”
A Kúria tehát elvi éllel foglalt egyértelműen állást amellett, hogy az elévülés megszakításának okai nem a felek jogaira és kötelezettségeire, hanem az igényhelyzetben lévő alanyi jog kikényszeríthetőségére (bírósághoz fordulás jogára) vonatkozó szabályok. A felek szerződési szabadsága ezért eltérő elévülés-megszakítási okok meghatározására nem terjed ki, azaz a Ptk. szerinti elévülés-megszakítási okok köre (megállapodással) nem bővíthető.
Budapest, 2025. november
Készítette:
Schmidt Ádám és Társa Ügyvédi Iroda
Források:
- a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény;
- a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény;
- a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény;
- BH 2025.9.211. Kúria Pfv.VI.21.050/2024/7.;